kezdünk kiégni?
Az állandó munkahely, a folyton ismétlődő feladatok és a már unalomig ismert napi ritmus szinte törvényszerűen kiégéshez (burnout) vezet egy munkahelyen, ha nincs időnk mellette pihenni és kikapcsolódni. A kezdeti lelkesedésünk ilyenkor alábbhagy, és még azt a munkát is utálni fogjuk, amit eleinte nagy lelkesedéssel műveltünk.
Lehetséges, hogy az első hetekben még minden projekt izgalmas kihívásnak tűnt, ám időközben valahogy eltűnt belőle a siker ígérete (például nem kapunk pozitív visszajelzéseket a munkánkkal kapcsolatban). Ilyenkor könnyen úgy érezhetjük, mintha légüres térben mozognánk. Megrekedünk egy szinten, ahonnan nem tudunk továbblépni, és ennél kevés rosszabb dolgot tudunk elképzelni egy munkahelyen.
aggasztó jelek: a kihívás, a fejlődés és az inspiráló kapcsolatok hiánya
Sokszor érezzük, hogy nem álmaink állásában dolgozunk, azonban mégsem akarunk váltani, mert féltjük a biztos anyagi hátteret, és rettegünk az álláskeresés gyakran hosszadalmas folyamatától.
A nehézségek ellenére gyakran mégis muszáj elgondolkodnunk a váltáson. Ha a munkánk szinte soha nem állít kreatív kihívások elé, akkor képtelenek vagyunk az adott környezetben fejlődni, nem élhetjük át a siker édes ízét egy embert próbáló feladat megoldása után. Szintén a váltás csalhatatlan jele, ha érezzük, hogy a jelenlegi munkahelyünk nem fogja értékes pontokkal gazdagítani az önéletrajzunkat, hanem jobb lenne hallgatni róla. Ez nem a fejlődés, hanem sokkal inkább a visszafejlődés jele.
Egy jó munkahelyen sokszínű és érdekes kollégákkal, szakmai ismeretségekkel bővül a kapcsolati hálónk, ami már önmagában óriási inspirációt jelenthet a fejlődéshez, a képességeink kibontakoztatásához. Nem túl ösztönző, ha napi 8 órában egyedül, vagy egy kollégánk társaságában ülünk egy szikár irodában, és senkivel sem találkozunk, aki szakmailag fejleszthetne minket.
túlterheltség, megállíthatatlan multitasking, zéró előrelépés
Mi vezet a kiégéshez? A munkahelyi túlterheltség drámai jele, ha hazafelé is azon töprengünk, mit kellene még megoldani, és otthonról is dolgozunk, vagy hétvégén sem tudjuk kikapcsolni magunkban az elintéznivalók listáját. Komoly stresszforrás lehet, ha a projektek eszelős iramban követik egymást, vagy a sodró tempójú multitasking során egyszerre átláthatatlanul sok párhuzamos ügyet kell megoldanunk. Szintén extrém feszültséget gerjeszthet bennünk, ha elképesztő energiákat fektetünk a munkába, de a napi feladatok mennyisége felőröl minket. Így nem tudjuk kibontakoztatni a tehetségünket, hanem elveszünk a szürke rutinban.
Legalább ennyire jelzésértékű az előrelépési lehetőségek hiánya. Furcsa, ha évek munkája után sincs alkalom arra, hogy feljebb lépjünk a ranglétrán. Ilyenkor vessük fel a vezetőnknek, hogy szívesen végeznénk izgalmasabb vagy nagyobb kihívást jelentő feladatokat. Ha még ekkor sem változik semmi, akkor ideje továbblépni, és új állás után nézni.
híres emberek, akik mertek időben váltani
Job hoppernek, a munkahelyek között ugrálónak nevezik azokat, akik évente (vagy évente akár többször is) munkahelyet váltanak. Ebben a kategóriában szinte csúcstartónak számított Jack Ma, akinek körülbelül 31 állása volt 30 éves koráig (dolgozott gyorsétteremben, de kifutófiú is volt). Aztán 35 évesen rájött, hogy érdemes online vállalkozásokban gondolkodnia. Az Amazon logikájára építve beindította az Alibabát, a világ legnagyobb online vállalkozását.
A PayPal alapítója, Peter Thiel milliárdos lett egy szerencsés váltásnak köszönhetően. Thiel eredetileg ügyvéd volt, de nagyon unatkozott az irodájában, ezért 7 hónap után felmondott, és megismerkedett a bankszektorral. Annyira megtetszett neki a pénzügyi terület, hogy 31 évesen megalapította a PayPalt, amit később az Ebay vásárolt meg tőle 1,5 milliárd dollárért.
Philippe Gaudnak, az Apple korábbi HR-igazgatójának egy szép napon elege lett a humánerőforrás-menedzsment világából, és váltott, mert rájött, hogy tanárként tud kiteljesedni. Szerinte akkor kell otthagyni egy munkahelyet, amikor este hazatérünk, és szembesülünk a szomorú ténnyel, hogy aznap semmi újat nem tanultunk és egyáltalán nem fejlődtünk.
