A munkaerőpiac megváltozott. A fejlődő technológiák, például a mesterséges intelligencia hatására, valamint a demográfiai elmozdulások és a folyamatosan változó elvárások miatt az álláskeresés és a munkaerő-felvétel teljesen más képet mutat, mint 10 évvel ezelőtt - mind az álláskeresők, mind a munkáltatók számára.

A mai világban, ahol minden és mindenki mindennel kapcsolatban áll, a munkavállalók számára minden korábbinál egyszerűbb új munkakörre váltani, és jelenlegi munkahelyüket elhagyva új lehetőségek után nézni. Hogyan biztosíthatjuk, hogy a munkaerő toborzás dinamikus viszonyai között is versenyképes marad vállalkozásunk a tehetségek megnyerése és megtartása terén?

Ebben nyújt segítséget a Randstad Employer Brand Research 2023 (REBR) globális riportja: a kutatási adatok globális eredményeivel alátámasztva segítünk megérteni, hogyan csökkentheti a lemorzsolódást és erősítheti munkáltatói márkáját.

megtalálni a tehetségeket.

A tehetséges jelöltek megtalálása és megtartása két nagyon különböző dolog. A munkaerő toborzás a szervezet igényeihez és céljaihoz igazodó, potenciállal rendelkező jelöltek felkutatásáról szól. A tehetséges munkaerő megtartása azonban már bonyolultabb feladat. Olvasson tovább, hogy megtudja, milyen lépéseket tehet a legjobbak megnyerése, majd megtartása érdekében.

alkossa meg munkáltatói értékígéretét.

A tehetséges munkatársak megtalálása egy nagyszerű munkáltatói értékígérettel (Employer Value Proposition, EVP) kezdődik. Ez egy olyan üzenet a leendő munkavállalók felé, ami megkülönböztetni majd a cég ajánlatát a többi lehetőségtől. Az EVP-be beltartozik egyfelől a bér és egyéb juttatások, melyeket a szervezet biztosít munkavállalóinak. Ezen felül tartalmazza mindazokat az előnyöket, amelyekre az alkalmazottak a munkaviszonyuk során számíthatnak. Ilyenek előnyök lehetnek például:

  • versenyképes kompenzáció – bérezés és juttatások útján;
  • munka-magánélet egyensúly;
  • előmeneteli lehetőségek;
  • céges események és összejövetelek;
  • pozitív munkahelyi környezet;
  • nyugdíj hozzájárulás

A munkáltatói értékígéret megalkotásakor alapvető fontosságú, hogy figyelembe vegyük a dolgozók prioritásait. A munkavállalók általában a munka és a magánélet egyensúlyát, a fizetést és az előmenetelt helyezik előtérbe. Ezek azonban némileg eltérhetnek a vállalkozás földrajzi elhelyezkedése függvényében. Kutatásaink szerint például Észak-Amerikában a munkavállalók nagyra értékelik a munka és a magánélet egyensúlyát, és ezt a fizetéssel és a kompenzációval szemben előnyben részesítik. Az európai és latin-amerikai (LATAM) munkavállalók azonban a fizetést és a kompenzációt minden más munkahelyi juttatásnál többre értékelik. 

Tudjon meg többet a munkavállalói elvárások regionális különbségeiről. Töltse le a Randstad Employer Brand Research 2023 globális riportját. 

letöltöm

alakítsa ki és fejlessze munkáltatói márkáját.

A munkáltatói márka jelenti mindazt, ahogy a szervezeten kívüliek az adott vállalkozást látják. Ez a munkáltató hírnevén alapul, valamint azon, amit a munkavállalók az adott márkából érzékelnek, és amilyen általános tapasztalatokat szereznek a szervezetről. Sokrétű koncepció ez, mely különböző elemeket foglal magában, hogy átfogó képet mutasson arról, milyen az adott vállalatánál dolgozni.

munkáltatói márka kialakítása lassú folyamat, amely stratégiai marketinget, hatékony kommunikációt és kapcsolatépítést igényel mind a jelenlegi, mind a jövőbeli munkavállalókkal. A következő lépéseket érdemes kipróbálni a munkáltatói márka fejlesztése érdekében:

  • visszajelzés rendszeres gyűjtése a toborzási folyamatról. A sikeres és sikertelen jelöltek visszajelzéseinek összegyűjtése segít megérteni a toborzási folyamatot a másik oldalról. Ez lehetővé teszi, hogy állandóan javítsuk és fokozzuk a jelöltélményt.
  • a toborzási folyamat személyre szabása. Senki sem szereti, ha egy szabványos e-mailt kap, amelyben közlik vele, hogy elutasították. Ha van rá lehetőség, szánjunk időt arra, hogy személyre szabott visszajelzést küldjünk a jelentkezőknek, még azoknak is, akiket nem választottunk ki az adott pozícióra. A személyre szabott megközelítés tiszteletet tanúsít a jelöltek iránt, és segít pozitív benyomást kelteni a szervezetről, ami arra ösztönözheti őket, hogy fontolják meg a jövőbeli lehetőségeket, vagy ajánlják a céget másoknak.
  • legyenek a cég alkalmazottai egyben a cég nagykövetei. A munkáltatói márka növekedésének legjobb módja ha a meglévő csapat tagjai adnak hangot elégedettségüknek. Ha jól bánunk a dolgozóinkkal, akkor ezt az élményüket meg fogják osztani szakmai kapcsolataikkal és barátaikkal. Továbbá jó eséllyel dicsérni fogják a vállalatot, és kialakul bennük a lojalitás érzése. Ez nem csak a vállalkozást teszi népszerű munkáltatóvá, hanem javítja a munkavállalók termelékenységét és erősíti a vállalat iránti elköteleződést is.
  • legyen a csapata a legjobb. Legyen fókuszban az alkalmazottak fejlődésére, és örüljünk a sikereiknek. Adjuk meg nekik a szükséges képzést és támogatást, hogy sikeresek legyenek a szerepkörükben és fejlődjenek a vállalaton belül. Jutalmazzuk a csapatunkat a jól végzett munkáért nyilvános elismeréssel vagy a vállalat ajándéktárgyaival. Próbáljunk olyan jutalmazási és elismerési programot bevezetni, amely méltatja a vállalkozáson belüli kiemelkedő hozzájárulásokat és eredményeket.
  • következetes márkaépítés. Bár apróságnak tűnhet, a belső és a külső kommunikációban egyaránt egységes márkaépítés biztosítása alapvető fontosságú a munkáltatói márka hitelességének és professzionalizmusának megerősítéséhez. A következetes márkaépítés egységes identitást hoz létre, emlékezetessé téve ezzel a vállalatot, megkönnyítve a munkavállalók, a potenciális jelöltek és az ügyfelek számára, hogy felismerjék a céget és kapcsolódjanak hozzá. Ez erősíti az online és offline jelenlétet, miközben hozzájárul szervezet hosszú távú sikeréhez is.

használja a megfelelő csatornákat.

Amikor új tehetségeket próbálunk megnyerni, létfontosságú, hogy figyelembe vegyük a munkavállalók személyiségét, és a megfelelő csatornákat használjuk az adott demográfiai csoport elérésére. Ha például a cég média tevékenységet folytat, akkor lehet, hogy a közösségi médiát kedvelő, technológia iránt fogékony embereket keres. Emiatt a social media platformok, akár a TikTok is lehet megfelelő csatorna a jelöltek felkutatására. Ha tapasztalt szakemberekre van szükség, a LinkedIn lehet a legalkalmasabb. Az informatikai vagy az egészségügyi ágazatban speciális toborzókra lehet szükség. Tömeges toborzás esetén jó opció lehet egy állásportál is. Tudta, hogy a REBR globális eredményei alapján a munkavállalók 48%-a ezeken keresztül keres állást?

Ezenfelül a Randstad is értékes csatorna lehet új alkalmazottak felkutatásában. A munkaerő-piaci megoldások globális vezetőjeként a Randstad mélyreható ismeretekkel rendelkezik a különböző iparágak és piacok terén, így olyan kiváló jelöltekkel tudja összekötni ügyfeleit, akik megfelelnek azok egyedi követelményeinek és vállalati kultúrájának.

legnépszerűbb álláskeresési csatornák
legnépszerűbb álláskeresési csatornák

forrás: Randstad Emplolyer Brand Research 2023 Global report

Fontos, hogy a munkavállalói célcsoportról szerzett ismereteinket használva biztosítsuk, hogy a megfelelő csatornákba fektessünk be. Így maximalizálhatjuk a hatókört és a bevonódást, miközben hatékonyan léphetünk kapcsolatba a szervezet igényeinek és kultúrájának leginkább megfelelő tehetségekkel.

megtartani a tehetségeket.

Ha már sikerült megnyerni a tehetséges jelölteket, a következő lépés a megtartásuk. Az alábbiakban megmutatjuk, hogyan tarthatja meg legjobb alkalmazottait.

tegyük lehetővé a dolgozók fejlődését.

A Randstad Employer Brand Research eredményei alapján a fejlődési lehetőségek hiánya a legfőbb ok, amiért egy munkavállaló elhagy egy vállalatot. A rossz előmeneteli esélyek pedig a harmadik legfontosabb indok, amiért a munkavállalók 2023-ban elhagyhatják jelenlegi munkáltatójukat.

A munkavállalók fejlesztésének előtérbe helyezése megoldja ezt a problémát, és hozzájárul ahhoz, hogy a munkaerő motivált, elkötelezett és lojális legyen. A szakmai fejlődés fontosságának felismerése és az alkalmazottak fejlődésébe való befektetés számos előnnyel járhat mind az egyén, mind a szervezet számára. A legjobb munkatársak megtartása érdekében ügyeljünk arra, hogy bőséges lehetőséget biztosítsunk számukra készségeik fejlesztésére, határozzunk meg egyértelmű utat a karrierépítéshez, és ahol csak lehet, biztosítsunk számukra belső előmenetelt.

ajánljunk versenyképes bércsomagot.

A 2023-as globális riport szerint a javadalmazás a második leggyakoribb oka annak, hogy egy munkavállaló elhagyja a munkakörét. Az átlagosnál alacsonyabb jövedelmek és a megélhetési költségek növekedése együttesen arra késztetik a munkavállalókat, hogy új munkaköröket keressenek életvitelük fenntartása érdekében.

Fontos azonban megjegyezni, hogy az egyéb juttatások, a többlet szabadidő és a munka-magánélet egyensúlyának javítása, például a távmunka, ugyanolyan vonzó lehet egy munkavállaló számára, mint a fizetésemelés. 

a kulcs a kommunikáció.

Az alkalmazottak megtartásának kulcsa a hatékony kommunikáció. A nyílt és átlátható kommunikáció elősegíti a bizalmat, az elkötelezettséget és az összetartozás érzését a dolgozók körében. Ha az alkalmazottak úgy érzik, hogy meghallgatják, megbecsülik őket és jól informáltak, nagyobb valószínűséggel maradnak elkötelezettek a szervezet mellett.

Az alkalmazottakkal történő kommunikáció része lehet a vezetőjükkel folytatott rendszeres négyszemközti találkozó, munkavállalói elégedettségi felmérések, a jólétük előtérbe helyezése és a kommunikációs kultúra ápolása. Arra kell ösztönözni a munkavállalókat, hogy jelezzék, ha elégedetlenek, és mindenképpen intézkedni kell a megtett visszajelzéseik alapján. Még ha nem is lehet megvalósítani a javaslataikat, mindig meg kell tudni indokolni, hogy miért.

a tehetségek megtalálásáról és megtartásáról összefoglalóan.

A dinamikusan változó, modern világban nehéz lehet megtalálni és megtartani a legjobb munkaerőt a szervezet számára. A gyors technológiai fejlődés, az átalakuló munkaerőpiaci dinamika és a változó munkavállalói elvárások miatt a tehetségek megszerzése és megtartása összetettebbé vált, mint valaha. Az innovatív stratégiák elfogadásával és a változó tendenciákhoz való alkalmazkodással azonban megbirkózhatunk ezzel a kihívással, és olyan munkaerőt építhetünk, amely a szervezet sikerét szolgálja.

A legjobb munkaerő megnyerése érdekében meg kell erősíteni a vállalat munkáltatói értékígéretét, ezt a megfelelő csatornákon keresztül kell kommunikálni a potenciális, új munkatársak felé, és lépéseket kell tenni a munkáltatói márka erősítése érdekében. Ebben segíthet, ha a hangsúlyt a jelenlegi alkalmazottak támogatására és fejlesztésére helyezzük át, valamint, ha nyílt kommunikációs csatornákat alakítunk ki a jelenlegi alkalmazottakkal, és ösztönözzük, valamint támogatjuk házon belül a fejlődést és képzést.

Ha mélyebb betekintést szeretne nyerni abba, hogyan erősítheti munkáltatói márkáját és hogyan tarthatja meg a legjobb munkaerőt, töltse le a Randstad Employer Brand Research 2023 globális riportját, mely hasznos információkkal, statisztikákkal és tippekkel szolgálhat a munkavállalói élmény fokozására, a tehetségek megtartására és a munkáltatói márka javítására vonatkozóan.

letöltöm

Tudjon meg többet arról, milyen az ideális munkahely a munkavállalók szerint. Töltse le a Randstad Employer Brand Research 2023 globális riportját.

letöltöm